Frank Simonis, a Blu-ray Disc Assosiation (BDA) európai elnöke tegnap a hannoveri CeBIT-en kijelentette, hogy törekvéseik szerint a Blu-ray három éven belül teljesen ki fogja szorítani a DVD-t.
A formátumháború már jó ideje dúl a Sony támogatta Blu-ray és a főképp a Toshiba és a Microsoft ajánlotta HD DVD között. E küzdelem akkor vett igazán komoly fordulatot, amikor a Sony a hatalmas játékkonzol-piacon is a Blu-rayt használta, ugyanis a PlayStation 3 esetében már ezt a technológiát alkalmazták. A cég közleménye szerint tavaly december végéig 1,84 millió PS3-at adtak el Észak-Amerikában és Japánban, s körülbelül egymillió készülék áll a raktárakban, várva a jövő heti európai premiert.
A HD DVD mögött álló üzleti csoport egyelőre vesztésre áll, s a Blu-ray a konzolok után a filmek területén is tovább nyomul, hiszen – mint a 20th Century Fox vezetői közölték (akik a Blu-ray technológiát támogatják) – a heti eladások azt mutatják, hogy háromszor annyi Blu-ray film fogy, mint HD DVD. A nagyobb hollywoodi filmstúdiók közül a döntő többség a Sony technológiáját támogatja, egyedül a Universal kötelezte el magát a HD DVD mellett. A Sony adatai szerint egyébként eddig 5,2 millió Blu-ray lemez talált gazdára a világon.
Európa e területen még le van maradva, de ez – legalábbis a Sony vezetői szerint – csak annak köszönhető, hogy ide még nem érkezett meg a PS3. A vállalat viszont év végéig mintegy hatmillió ilyen konzolt akar kontinensünkön eladni.
A hannoveri bemutatón természetesen jelen volt a HD DVD csapata is, akik prezentációjukon azt mondták – talán beismerve a hollywoodi csatavesztést –, hogy a világ egyéb filmiparát veszik célba, az európai és ázsiai stúdiókat, akik szerintük szívesebben választják az olcsóbb és egyszerűbb HD DVD-t.
CeBIT: A Blu-ray a trónon
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Jól startolt a CeBIT
Noha a kiállítók száma enyhén csökkent, az első napokban több volt a látogató, mint tavaly.
Mérleg 0
-
Vége a formátumháborúnak?
A Warner Bros után most a Paramount is inkább a Blu-ray formátumot választja, s ez könnyen végzetes csapás lehet a konkurens HD DVD-re.
Mérleg 85
Előzmények
-
A Sony hamarosan virtuális világot is kínál a PS 3-hoz
A cég a jövő egyik nagy üzletének tartja a virtuális világok működtetését.
Közösségi média 0
-
Módosított PlayStation 3-at kapnak az európai vásárlók
A márciusban bemutatkozó új modell kevesebb PlayStation 2-re írt játékot tud majd futtatni.
Tech 16
-
Megvan a PS3 európai premierjének időpontja
A Sony korábban nagyon várt, ám újabban langyos fogadtatásban részesített játékgépe március 23-án jut el hozzánk.
Mérleg 98
-
Hosszan elhúzódik a DVD-háború
Egy elemzőcég prognózisa szerint a Blu-ray és a HD DVD háborújában nem lesz győztes.
Tech 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- eFootball
- Reklámblokkolók topikja
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Suzuki topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- Hardcore café
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- További aktív témák...