A BTel az idén nem hárítja át a telefonadót

A Business Telecom Nyrt. (BTel) az idei évben nem hárítja át ügyfeleire az új, percalapú távközlési adót, amely augusztustól 2 forinttal terheli a telefonhívások minden megkezdett percét, valamint az elküldött SMS-ek és MMS-ek díját – jelentette be ma a cég

Takács Krisztián, a kecskeméti központú szolgáltató elnök-vezérigazgatója azt mondta: „Míg az adóbevételek növelését célzó kormányzati tervek érthetőek, minden érintett számára komoly bizonytalansági tényező az adó percdíjalapú kiszámítása. A percdíjalapú adó egyik legfőbb hátránya szolgáltatói oldalon a működési, számlázási és behajtási rendszerek átalakításának költség- és időigényessége; az állam számára pedig a forgalom makroszintű mérséklődéséből következő áfabevétel-kiesés. A BTel beruházási politikáját ugyanakkor, nem befolyásolja az új adó bevezetése, forgalmát pedig kis mértékben ugyan, de kedvezőtlenebbül érintené az áthárítás, mint az adóteher átvállalása. A Business Telecom vezetősége ezért úgy döntött, a társaság a telefonadót 2012-ben biztosan nem terheli át előfizetőire.”

Eddig két hazai mobilszolgáltató, a Vodafone és a Telenor jelezte, hogy az új adóterhet nem fogja tudni lenyelni, és azt legalább részben áthárítja az ügyfeleire. A Magyar Telekom, illetve a vezetékes telefont kínáló további távközlési vállalatok egyelőre még adósak az állásfoglalással.

Frissítés: hírünk publikálást követően írta meg a HWSW, hogy a Digi és a UPC is árat emel az adó hatására. A Diginek egyetlen VoIP-s telefoncsomagja van, ennek percdíjait emeli a szolgáltató vezetékes irányban percenként bruttó 2,5 forinttal, mobilhívásoknál pedig percenként 4,5 forinttal. A havi díj, illetve a hálózaton belüli hívások ingyenessége nem változik. A UPC-nél a legnépszerűbb Bronze csomag kivételével az összes telefonos díjcsomag havi díja és percdíja nő.

Azóta történt

Előzmények