Már lehet jelentkezni BME alkalmazásfejlesztő versenyére

Az ország összes egyeteméről, főiskolájáról és középiskolájából várják az alkalmazásokat, nevezéseket a BME Mobil Innovációs Központ által szervezett okostelefonalkalmazás-fejlesztő versenyre, melyre 2015. február 20-áig lehet jelentkezni, nevezni egy jól sikerült alkalmazással.

A versenyre bárki nevezhet, aki középiskolai tanulói vagy felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és van egy jól sikerült, saját fejlesztésű alkalmazása – vagy ha nincs, esetleg a nevezési határidőig készít egyet.

Nem egy hagyományos értelemben vett programozói versenyről van szó, ahol a versenyzők egy teremben a gépeik előtt ülve ugyanazt a feladatot oldják meg, hanem az otthon, előre elkészített alkalmazások, és rajtuk keresztül készítőik versengenek a versenyen három kategóriában:

  • oktatás,
  • játék,
  • egyéb

A három legelterjedtebb mobilplatformra, az iOS, az Android és a Windows Phone rendszerre készült programok egyaránt nevezhetők.

BME 1app alkalmazásfejlesztő verseny 2015

A versenyre benevezett alkalmazásokat februárban egy profi mobilalkalmazás-fejlesztőkből álló zsűri vizsgálja meg, akik többek között az alkalmazott megoldások, az appok által nyújtott felhasználói élmény, a programkód és a kidolgozás minősége alapján pontozzák a beérkezett alkalmazásokat.

Az 1app rendezvénysorozatot 2014-ben indította útjára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mobil Innovációs Központja. A rendezvénysorozat első állomása a 2014-es 1app alkalmazásfejlesztő verseny volt, ahol az ideivel megegyező három versenykategóriában értékes nyereményekért mérhették össze tudásukat a fiatalok. Második állomásként 1app 1etem címmel háromnapos előadássorozat keretében kóstolhattak bele az érdeklődők az alkalmazásfejlesztés rejtelmeibe.

Az idei versenyre az alkalmazásokat nevezni online, az 1app.hu címen elérhető honlapon lehet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BME

Azóta történt

Előzmények