Az Európai Bizottság néhány napja úgy döntött, hogy ad még egy kis haladékot az Apple vezetőinek az iTunes ügyében. Az amerikai vállalatnak ugyanis eredetileg június 4-ig kellett volna választ adnia az EU áprilisi megkeresésére, melyben azt panaszolták fel, hogy az iTunes szolgáltatása megsérti az európai kereskedelmi törvényeket, mivel a különböző országokban (jelenleg 15 uniós országban elérhető az Apple online zeneboltja) különböző áron lehet zenéket letölteni, ám a fogyasztók nem tudnak választani, mivel csakis a saját országukra érvényes árak szerint vásárolhatnak. Az ügy, melyet nagy-britanniai fogyasztóvédők (ők fizetnek a legtöbbet a dalokért) indítottak el, már két éve húzódik, de az EU csak idén tavasszal tett konkrét lépéseket a megoldás érdekében.
A Bizottság elfogadta az Apple kérését, melyben „objektív akadályokra” hivatkoztak, s a válaszadási határidőt kiterjesztették június 20-ig. Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa igen fontosnak tartja az ügyet, mivel úgy véli, Európában kiemelten fontos az uniós országok közötti kereskedelmi átjárhatóság, tehát az, hogy ha egy terméket a fogyasztók egy másik országban akarnak megvásárolni, mert ott kedvezőbb az ára, akkor azt meg is tehessék, s egy monopolhelyzetű vállalat ne korlátozza őket ilyen módon sem.
Az EU türelmes, az Apple nem válaszol
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Tényleg a Safari a legjobb windowsos böngésző?
A píárban (is) verhetetlen Apple ezt mondja a most kiadott bétáról.
Szoftver 108
-
Szexi csajok képei a Playboytól az iPhone-ra
A népszerű magazin már induláskor belépett az Apple üzletébe.
Tech 0
-
Szexszel kampányol az EU a YouTube-on
Sokaknak tetszik, az ellenzők csak az oldal ismertségét növelik.
Társadalom 2
Előzmények
-
Személyes adatokat csempész a zeneszámokba az iTunes
Kérdés, hogy mire akarják használni a fájlokba ágyazott információkat.
Közösségi média 7
-
A Universal lesz a kalózok legfőbb ellenfele
Az EU jóváhagyta a BMG Music Publishing felvásárlását.
Társadalom 0
-
Európának nem tetszik az iTunes
Az Európai Bizottságig is eljutott a fogyasztóvédők panasza. A biztos szerint is tenni kell valamit.
Társadalom 0
-
Európai szövetség formálódik az iTunes ellen
A skandináv fogyasztóvédők után most más európai országok szervezetei is fellépnek az Apple ellen.
Tech 17
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen