Mark Harris egy egészen rémisztő jelentést adott ki az IEEE Spectrum segítségével.
A beszámolója arról szól, hogy az amerikai katonaság tesztjei még a pilóták számára is zavart okoznak, sokszor pedig veszélybe is kerülnek a repülők és utasaik. Az amerikai hadsereg a tanulmány állítása szerint GPS-jelzavarást tesztel az amerikai légtérben, ez viszont többször majdnem civilek halálához vezetett.
A katonaság ironikus módon pont azért tesztel, hogy felléphessen a GPS-jelzavarás ellen. A cél a szakértők szerint érthető, már csak azon problémák miatt is, amelyek akkor jönnek elő, ha egy alapvető technológiára mégsem számíthatnak a pilóták. Ilyenkor azonban legalább más műszerek alapján és vizuálisan tudnak tájékozódni.
A cikk szerint a gond az, hogy ahelyett, hogy a tesztek során teljesen elvágnák a pilóták elől a GPS-jelet, a teszt eredményeképp pontatlan információkat kaphatnak, így valójában nem ott vannak, ahol gondolják. Olyan helyzeteket is említenek, amikor figyelmeztetik a pilótákat, hogy tesztelés történhet. Ilyenkor annyi téves riasztást adnak ki a rendszerek, hogy a pilóták végül nincsenek felkészülve, ha a jelzés valódi. Van azonban, hogy nem is tudnak a tesztelésekről. A probléma állítólag gyakoribb, mint az FAA eddig sejtette.
A szakemberek szerint nagy jelentősége van annak, hogy a nyilvánosság tudjon erről a problémáról, ellenkező esetben sem megállítani, sem átláthatóbbá tenni nem lehet a folyamatot.