Tóth Péter, az AIDA64 termékek hivatalos magyarországi disztribútora, a SZEROTO Kft. ügyvezető igazgatója többek között a következőképp ajánlja az új verziót „Természetesen az új technológiákat, innovációkat szorosan követő frissítéseink mellett az AIDA64 fő funkciói is kiemelten fontosak az ügyfeleink számára. A Microsoft Windows XP támogatásának megszűnése körül kialakult turbulenciát mi is éreztük, hiszen szoftverünk segítségével pontos képet kaphatnak és kaphattak a rendszerüzemeltetők a saját hálózatukban használt gépek szoftver- és hardverelemeiről. Az AIDA64-gyel akár a legnagyobb nagyvállalati rendszerről is percek alatt pontos statisztika készíthető, és kideríthető, hogy hol fut még elavult szoftver, így a szükséges frissítések volumene, költsége jól tervezhető”.
E célra jól használható a szoftvercsalád tavalyi átalakításakor bevezetett új termék, az AIDA64 Network Audit is. A csúcskategóriás AIDA64 Business mellett elérhető, de annál jóval olcsóbban licencelhető megoldás ugyanis kifejezetten hardver- és szoftverleltározási célokra használható.
Új szolgáltatások és fejlesztések
- OpenCL GPGPU AES-256 adattitkosítási benchmark
- bővített AMD Mantle információk
- Intel H97 és Z97 lapkakészletes alaplapok támogatása
- Intel „Haswell-E” CPU-k és DDR4 memóriamodulok bővített támogatása
- DDR4 XMP 2.0 memóriaprofilok támogatása
- A-Data SP920 SSD támogatása
- AMD Radeon R9 295X2, FirePro W9100 GPU-k diagnosztikája
- NVIDIA GeForce GT 740, GeForce GTX Titan Z GPU-k diagnosztikája
Újdonságok az AIDA64 v4.00 kiadás óta
- Microsoft Windows 8.1 Update 1 és Windows Server 2012 R2 Update 1 támogatása
- OpenCL GPGPU-sebességmérő csomag
- többszálú memóriastressz-teszt SSE-, SSE2-, AVX-, AVX2-, FMA-, BMI- és BMI2-gyorsítással
- 64 bites optimalizált sebességmérés AMD „Kaveri”, „Bald Eagle”, „Mullins” és „Beema” APU-n
- 64 bites optimalizált sebességmérés Intel Atom C2000 „Avoton” és „Rangeley” SoC-okon
- 64 bites optimalizált sebességmérés Intel „Bay Trail” asztali, mobil és tablet SoC-okon
- Intel „Haswell Refresh” platform és Intel „Wildcat Point” PCH teljes körű támogatása
- Razer SwitchBlade LCD kezelése
- Intel „Broadwell” CPU bővített támogatása
- AMD „Carrizo” és „Toronto” APU-k előzetes kezelése
- Intel Quark X1000 „Clanton” SoC előzetes kezelése
- Intel „Skylake”, „Cherry Trail”, „Denverton” processzorok előzetes kezelése
- AM1-foglalatú alaplapok támogatása
- CUDA 6.0 támogatás
- OpenCL 2.0 bővített támogatása
- VirtualBox v4.3 és VMware Workstation v10 támogatása
- Crucial M550, Intel 730, OCZ Vector 150, OCZ Vertex 460, Samsung XP941 SSD-k támogatása
- AMD Radeon R5, R7, R9 GPU-család diagnosztikája
- NVIDIA GeForce 700 és 800 GPU-család diagnosztikája
Az AIDA64 programcsalád tavaly novembertől három üzleti és egy otthoni felhasználóknak szánt kiadást foglal magába. A hardverdiagnosztikai funkciókkal kibővített csúcstermék, az AIDA64 Business mellett elérhető a kifejezetten hardver- és szoftverleltározási célokra használható, olcsóbban licencelhető AIDA64 Network Audit, valamint a teljesen önállósított AIDA64 Engineer, amely az otthoni felhasználóknak szánt AIDA64 Extreme verziónál immár több szolgáltatást kínál. A termékek mellett szintén a tavalyi év végén újult meg az AIDA64 magyar weboldala is: így már egy korszerű, a korábbinál látványosabb és egyben bővebb információkat tartalmazó felületen tájékozódhatnak a látogatók a világszerte több mint 1,2 millió ügyfél által használt megoldásokról.
Az árakról és az elérhetőségről a fent említett weboldalon lehet információkhoz jutni.