A klasszikus mozifilmek sérülékeny kincsek: vonzzák a port, könnyen karcolódnak, gyakran zsugorodnak és fakulnak, sokféle módon romlik a minőségük az idők során. A HP kutatói együttműködve a Warner Bros. Motion Picture Imaginggel egy olyan megoldást dolgoztak ki, amely a restaurálási folyamat nagy részét automatizálja, a képfeldolgozó technikai lépéseket egyetlen egységbe, mozgókép-feldolgozó folyamatba fogja össze.
Automatikus tisztítás
A stúdióknak újra le kell másolniuk a filmjeiket, valahányszor új terjesztési technológiák terjednek el. A VHS és a DVD után az iparág a következő generációt jelentő optikai lemezformátumok felé fordul: a HD-DVD és a Blu-ray felé. Ezek egyrészt óriási üzleti lehetőséget jelentenek a stúdióknak, de egyben nehéz feladat elé is állítja őket.
„A régebbi filmek, amelyeket átvittek videóra, a nagy felbontású televíziós formátumra való átvitelre nem alkalmasak” – magyarázza Chuck Dages, a Warner szakembere. Megoldásként a stúdiók nagyon nagy felbontással digitális formátumra konvertálják az általuk őrzött filmek minden egyes kockáját. Csakhogy speciális képfeldolgozás nélkül a szennyeződések, karcolások és minden más, az eredeti képkockákon lévő hiba is átkerül a digitális másolatra, valamennyi szintén nagy felbontással. Korábban csupán rendkívül idő- és pénzigényes, aprólékos kézi munkával lehetett a sérülések nyomait, a zajokat eltüntetni.
Jelenet a King Kongból (1933): feldolgozás után és előtt
Az automatizált restaurálás a következőképpen működik: minden egyes filmrészlet először egy olyan algoritmuskészleten fut át, amely kiválasztja azokat a kockákat, amelyeken valószínűleg képhiba van. Például – mondja az egyik kutató, Amnon Silverstein – „olyan képpontokat keresünk, amelyek színe az egyik kockáról a másikra radikálisan megváltozik. Vagy egy képkockán belül keresünk olyan kis területeket, amelyek nagyon különböznek a környezetüktől. A színeknél pedig olyan részeket keresünk, amelyek telítettek és egyediek.” A második menetben a hibák közül már sokat javítani lehet. Például amikor a porszemcsék fényes vörös, zöld vagy kék pontokként jelennek meg a képkockán, a kutatók szoftvere a környezetükből nyert színinformáció alapján tölti ki a helyüket. Jóllehet néhány különösen bonyolult képkockát még kézzel is restaurálni kell, az automatizált javítás lényegesen csökkenti a szükséges kézi munka mennyiségét. Azokban az esetekben, amikor a csapat hozzáfért az eredeti színes negatívokhoz, a képek új életre keltek.
Különféle hordozók
Mivel a fekete-fehér mozifilmek digitalizált képkockái kevesebb információt tartalmaznak, így a karcolások, pornyomok és az egyéb hibák felismerése nehezebb. A korai fekete-fehér filmek ezenkívül hajlamosak a zajosodásra és vibrálásra. Utóbbi a korai kamerák redőnyzárjának gyenge vezérlése miatt lép fel, ennek következtében minden egyes képkocka némileg eltérő expozícióval készült.
A csapat legnagyobb vállalkozása mégis a Cinerama volt. Csupán 13 produkció készült ezzel a széles formátumú (panoráma)technikával – a mozinak ívben hajlított képernyője volt és három géppel vetítettek rá egyszerre –, de szinte mindegyik klasszikusnak számít. A HP-csapat az 1962-ben készült How the West Was Won egy részletén dolgozott. A Cinerama filmeknek kettős torzítása van, amikor átviszik őket a házimozi formátumra. Mivel eredetileg ívben hajlított képernyőre vetítették őket, ezért meglehetősen szokatlanul, hordószerűen jelennek meg a lapos képernyőkön. Ezen kívül a három képnek van némi átfedése is, és jól látszanak azok a függőleges vonalak, ahol illeszkednek egymáshoz. De ezeket a problémákat is sikerült automatizáltan megoldani.
